Szerverek üzemeltetése

Szerver hosting szolgáltatásunk azon vállalatok számára jelent megoldást, akik működéséhez elengedhetetlen az állandó jelenlét biztosítása a világhálón. Kiemelten fontos ez összetett internetes rendszerek üzemeltetése esetén, amikor a zavartalan és folyamatos elérhetőséget nagyszámú látogató esetén is biztosítani kell.

Megfelelő, a szerver számára maximális élettartamot biztosító üzemeltetési környezet, teljeskörű fizikai biztonság és a 24 órás operátori felügyelet egyénileg nem, vagy csak igen jelentős költségek árán, biztosítható. Szerverhosting szolgáltatásunk segítségével Ön fix havi díjért a legnagyobb biztonságot és a legjobb körülményeket tudja biztosítani szerverének, és ezáltal cégének is.

A hostingolt szerver kétféle lehet:

  • Saját – ekkor az ügyfél által vásárolt gépet elhelyezzük és üzemeltetjük.
  • Bérelt – az ügyfél cégünktől bérli az üzemeltetendő szervert.

Akár saját, akár bérelt szerverről van szó, az elhelyezés kétféle típusú lehet:

  • Co-location – az ügyfél szervere dinamikus sávszélességet kap.
  • Dedikált – az adott sávszélesség kizárólag az előfizetőt szolgálja ki.

Igénybe vehető szolgáltatásaink:

  • Szerver elhelyezése és működtetése: A megrendelő szerverének biztonságos elhelyezése, közvetlen csatlakozással a nagysebességű internetszolgáltató gerincvonalakhoz.
  • Rendszergazdai tevékenység: A szerver 24 órában történő üzemeltetése, spamszűrés, hackerfigyelés, az adatok biztonságos mentése, szükséges méretű tárhely biztosítása, levéltovábbítás, eseti tanácsadás, a szerver üzemeltetésével kapcsolatosan esetlegesen előforduló hibák javítása, havi látogatottsági statisztikák biztosítása, az adatbázis fenntartása és adatgondozás.
  • Alkalmazásfelügyelet és tanácsadás
  • Fejlesztés: egyedi programok, komplex alkalmazások fejlesztése, meglévő alkalmazások testreszabása.

A szolgáltatások külön-külön és együttesen is, bármilyen kombinációban igénybe vehetőek.

Csak ügyfeleknek

Mire jó az ügyfélkapu?
Azonosítót és jelszót ügyfeleink kaphatnak. Ha még nincs, a hni [at] hungary [dot] com email címen lehet kérni.

Érdeklődés szolgáltatás iránt

Válasszon az Önt érdeklő szolgáltatásaink közül. A megjelenő formot kitöltve, lehetősége van megjegyzést, vagy kérdést fűzni a kiválasztott szolgáltatáshoz.

Elérhetőség

Hungary.Network Zrt.

1027 Budapest, Frankel Leó u. 24., II/2
Tel: +36-30-330-2303 és +36-30-330-7323
e-mail: hni [at] hungary [dot] com